SZERETET – A LÉLEK LEGTISZTÁBB KIFEJEZŐDÉSE

"Ahogy a víz tükrözi az arcot, úgy felel egyik szív a másiknak"

– Példabeszédek 27:19

A szeretet az emberi lét egyik legfontosabb összetevője. A szeretet – adni és kapni. A szeretet lehetővé teszi számunkra, hogy beleéljük magunkat egy másik élőlény helyébe, és hogy egy másik élőlény beleélje magát a miénkbe. A szeretet a gyökere és az alapja minden kölcsönös kapcsolatnak,i egymásra hatásának. Legyen az ember vagy bármilyen más élőlény.

De ha a szeretet csak ugyanolyan szükséglet, mint az étel vagy az ital, akkor miért olyan nehéz hozzájutni? Miért jut olyan nehezen szeretethez sok ember? És ha megtaláljuk, akkor sem könnyűszerrel lelünk rá, hanem mindig csak valamennyi fájdalom és csalódás árán. Lehet az is, hogy részünk van benne egy ideig, de utána elveszítjük.

A szeretet tehát sokkal több annál, mint hogy együtt érzően bánunk valakivel. Nem egyszerűen csak kölcsönös baráti érzelem. Sokkal több annál, mint csak olyasmit tenni másokkal, amit magunkkal is megtennénk. A szeretet isteni cselekedet, a legtisztább módja annak, hogy egy másik ember lelkét és a magunkét tápláljuk.

A legmélyebb szeretet nem csupán emberi, hanem egy isteniséggel áthatott érzés, miáltal egy halandó csók halhatatlanná válik. Az igaz szeretetben egyik lélek üdvözli a másikat.

Miért van szükségünk szeretetre?

Egy gyerek egyszer megkérdezett egy rabbit, hogy miért teremtetett az ember két szemmel, miért nincs abból is csak egy, mint az orrból vagy a szájból. „Azért, hogy a bal szemeddel önmagadat nézd, hogy lásd, hogyan tehetnéd jobbá magad, a jobb szemeddel pedig szeretettel nézd a többi embert, mindig a legjobb tulajdonságaikat keresd.”

Hogyan tudunk önzetlenül szeretni?

Ahhoz, hogy önzetlenül tudjunk szeretni, először is meg kell tanulnunk önmagunkat szeretni, harmóniát kell teremteni testünk és lelkünk között. Ez azt jelenti, hogy meg kell értenünk, kik is vagyunk valójában, és hogy mi dolgunk a földön. Azt jelenti, hogy tudomásul vesszük a küldetésünket, és nem törődünk a figyelmünket elvonó dolgokkal. Ha konfliktusban vagyunk önmagunkkal, hogyan is várhatnánk, hogy egy másik embert stabilan szeretni fogunk?

Néha nem könnyű megtanulni, szeretni önmagunkat. Az égő eredendően nem létezhet együtt az Örökkévalóval, mivel az ember vagy a maga célját követi, vagy az Örökkévalóét, vagy önmaga teremtette, független lénynek tartja magát, vagy az Örökkévaló képére teremtettnek. A fejlődés érdekében meg kell tanulnunk felfüggesztenünk gónkat, ki kell üríteni önmagunkat, helyet kell teremtenünk valami számára, ami nagyobb, mint mi vagyunk.

A gyereknek meg kell tanulnia értékelnie a többi embert, és földi létezésünk minden aspektusát. Hilléé, a bölcs mondotta: „Szeresd társaidat a teremtésben!”5 Miért nem az „embereket”?

Azért, mert, még ha „teremtmények” is csupán, akkor is az Örökkévaló teremtette őket, ami már önmagában is ok arra, hogy szeressük őket. Ráadásul az Örökkévaló minden teremtményében megvan az a képesség, hogy nagy magasságokba jusson.

Minden egyes földi lény méltó arra, hogy számon tartsuk és tiszteljük, és minden egyes ember olyan, mint a gyémánt. Előfordulhat, hogy egy gyémánt piszkosnak látszik, a felszín alatt azonban páratlan szépség és kecsesség rejlik: a külső megjelenésére és a környezetére való tekintet nélkül nagy értéket képvisel.

Ennek megfelelően kell kezelnünk mindenkit, akivel összehoz minket a sors. Tiszteletben kell tartanunk a belső értékeit, és minden lehetséges módon a segítségére kell lennünk. Ha az illető külseje piszkosnak látszik, próbáljuk meg rávenni, hogy tisztálkodjon meg. Ha nyers a modora, segítsük hozzá, hogy tanulhasson, és a belső forrásait igénybe véve csiszolódhasson.

A szeretet nem azt jelenti, hogy elárasztunk valakit minden olyasmivel, ami véleményünk szerint jó neki – a szeretet a másik ember egyéniségének az értékelése. A szeretet megkívánja, hogy a lehető legnagyobb figyelemmel forduljunk mindenki felé, kezdve a családunkkal, és folytatva egészében a világgal. Ez azt jelenti, hogy fölül kell emelkednünk a magunk keskeny látóterén, és meg kell tanulnunk mindenkit szeretni, tekintet nélkül a származására, a múltjára, az iskolázottságára, a személyiségére és a temperamentumára.

Az ilyen önzetlen, egészséges szeretethez hozzátartozik egy bizonyos fokú iskolázottság és fegyelem is. Ez mind személyes, mind közösségi szinten, mind gyerekek, mind felnőttek esetében érvényes. A szeretet nem azt jelenti, hogy csökkentjük az elvárásokat. Nem igazán szereti gyermekét a szülő, amikor úgynevezett „szeretetből” nem fegyelmezi meg, amikor az valami rosszat vagy ártalmasat művel.

A szeretet mindenekelőtt a jóra szolgáló erő. Ez az az eszköz, amelynek révén az ember eléri a kozmikus egységet: az egymással, az Örökkévalóval és a világmindenséggel való egységet. Tehát a szeretet nevében tegyünk valamilyen jóindulatú gesztust az első embernek, akivel találkozunk, legyen az a házastársunk vagy egy idegen, tegyünk valami jót, még akkor is, ha semmilyen viszonzást nem várhatunk. Ne csak a magunk feltételei közt hozzuk be a szeretetet az életünkbe, hanem az előre megszabott határainkon túl is.

Tanuljuk meg új módon szeretni a családunkat. Ne csak azért szeressük őket, mert a családtag hús a húsunkból, vér a vérünkből, hanem azért is, mert az Örökkévaló gyermekei ők. Lefektetéskor már ezzel az újfajta szeretettel öleljük át gyermekeinket. Olyan szeretettel, amelyben ott lobog isteni lelkünk tüze. Beszéljünk nekik a szeretetről, és hogy mindannyiinknak törődnünk kell egymással, és szeretnünk kell egymást. Tapasztalni fogjuk, hogy ez az újfajta tudatos szeretet minden cselekedetünket át fogja hatni.

Manapság a technika vívmányai által egy mind ez ideig páratlan egység korát éljük, személyes kapcsolataink mégis gyengébbek, mint eddig bármikor. Vállaljuk fel az önzetlen szeretetet; legyen ez a mi nemzedékünk felhívása. Szeressük egymást, hogy egységet teremtsünk ember és ember, és az Örökkévaló között. Tudományos értelemben vett egységünket tekintsük lehetőségnek arra, hogy mindenkiben elültessük a szeretetet: először önmagunkban, aztán a családunkban, a társaságunkban, az országban, ahol élünk, és végül az egész világon. Siettessük a napot, amikor majd nem lesz sem irigység, sem viszály, csak szeretet és egység.