A természet kötőerői
"A természet három kötőerejéről szóló tanítás szerves része a vaisnava világképnek. E szerint az anyagi létnek három lényegi jellemzője, minősége van: a szattva (jóság, erény), a radzsasz (törekvés, szenvedély, zavarodottság) és a tamasz(tétlenség, tudatlanság).
A kötőerő szó a szanszkrit guna fordítása, ami szó szerint 'szálat' vagy 'kötelet' jelent. A jóság, a szenvedély és a tudatlanság olyan kötelek, amelyek az anyagi világhoz kötik az élőlényeket. Ezek a kötőerők mindent áthatnak, amit látunk, hallunk, ízlelünk, megérintünk vagy megszagolunk. Valójában az egész világ ezeknek a gunáknak a különböző arányú keverkékéből áll össze. Ahogy az alapszínek (vörös, kék, sárga) összekeverésével végtelen sokféle színt állíthatunk elő, úgy a gunák vegyülése-keveredése is végtelen számú variációt eredményez.
A szattvához olyan tulajdonságok és erények tartoznak, mint a bölcsesség, a boldogság és az önzetlenség; a radzsaszhozaz ambíció, a mohóság, a csalódottság és a düh; a tamaszhoz a semmittevés, a restség és az illúzió. A varnásrama rendszerben például a bráhmanák a jóság kötőerejében vannak, a ksatriják a szenvedély kötőerejében, a vaisják a szenvedély és a tudatlanság kötőerejében, míg a súdrák a tudatlanság kötőerejében.
A három kötőerőt - sorrendben - a következőképpen jellemzik: tisztító-békítő, megzavaró-előrehajtó és elhomályosító-gátoló. A vaisnava hagyományban a kötőerőket egy-egy istenség felügyeli: Visnu, aki fenntartja a kozmikus rendet, a jóság kötőerejét felügyeli; Brahmá, a teremtő félisten a szenvedély kötőerejéért felelős; Siva pedig, aki a pusztítás félistene, a tudatlanság kötőerejét irányítja.
Egy ember életében mindig van egy uralkodó kötőerő, amely meghatározza a tetteit. Aki tudást szerez arról, hogyan kötik feltételekhez a kötőerők az élőlényt, és hogyan befolyásolják a tudata állapotát, képes lesz kiegyensúlyozottságot és boldogságot elérni. Noha a jóság kötőerejét finomabb szintű tulajdonságok jellemzik, még ezek a tulajdonságok is anyagiak, következésképpen - az indológus A. L. Basham szavaival - 'a nemes elme utolsó gyengeségei', amelyek hatására 'a lélek a valódi istentudat helyett a bölcsességhez és a boldogsághoz ragaszkodik'.
A kötőerők első szisztematikus bemutatását a Bhagavad-gítá adja, ahol a hétszáz versből száz ezzel a témával foglalkozik. A Gítá szerint Isten, aki megteremtette ezeket a kötőerőket, természeténél fogva felettük áll, de a közönséges lélek nem. A Gítá tizennegyedik fejezete általános tudnivalókat közöl a kötőerőkről, és felhívja a figyelmet, milyen fontos, hogy megértsük a működésüket, mert így képesek leszünk felülemelkedni rajtuk. A tizenhetedik fejezet az imádat, az áldozat, az ételek és az adományozás szempontjából elemzi a kötőerők működését. A Gítá. lényegében feltárja a három kötőerő finomabb jellemzőit, és bemutatja, milyen három jól elkülönülő személyiségtípust alakítanak ki.
Más hagyományokban is találkozhatunk azzal a hármas felosztással, amely a fentiekben vázolt személyiségtípusoknak feleltethetők meg. Platón például különbséget tesz értelmes, indulatos és vágyakozó lélekrész között. Ez megfelel az intellektuális-szemlélődő, a kötekedő-hiperaktív és az egocentrikus-hetvenkedő személynek. Platón maga is elismeri, hogy ez a három személyiségtípus egy emberben is jelen lehet egyszerre, ám akárcsak a három kötőerőnél, itt is dominál az egyik.
A modern pszichológia egyes irányzatai egyetértenek abban, hogy háromféle szomatípus (testalkat) létezik: az ektomorf (vékony), a mezomorf (izmos) és az endomorf (kövér). Ezekhez a testalkatokhoz háromféle hajlam társul: a cerebrotónia (agy-orientáltság), szomatotónia (test-orientáltság) és a viscerotónia (gyomor- és szív-orientáltság).
Az indiai vallások egyes kutatói - köztük A. L. Herman, a University of Wisconsin - Stevens Point filozófiaprofesszora - szerint ez a tipologizálás ugyan nem feleltethető meg közvetlenül az anyagi természet három kötőerejének, ám annyi párhuzam mégis megfigyelhető, hogy érdemes legyen tovább folytatni a kutatást ebben az irányban. Ezzel együtt Herman is elismeri, hogy a Gítának az a pszichológiai elemzése, amelyet a személyiségről és a személyiség külvilágra (anyagi világra) adott kondicionált (feltételekhez kötött) válaszairól ad, az egyik legmélyebb analízis.
Filozófia:
